A CSM bírói részlegének csütörtöki közleménye szerint az események időrendisége is igazolja, hogy az igazságszolgáltatás destabilizálására, a rendszernek és vezetőinek hiteltelenítésére irányuló kampány egy jól kidolgozott terv alapján zajlik. Ennek része volt szerintük az igazságszolgáltatási rendszerbe vetett bizalom aláásása a különnyugdíjakról folytatott vita elbagatellizálásával, aztán a bírák jogalkalmazási módszereivel szembeni tiltakozások, az államfő „lázadásra való felhívása”, majd a Recorder videóriportja, amelynek a megjelenését a CSM szerint szándékosan időzítették az alkotmánybíróság különnyugdíjakkal kapcsolatos döntése előtti napra – írja az Agerpres.
A CSM közleményében azt is hangsúlyozzák, hogy a riportban elhangzó kijelentések ellentmondanak az Európai Bizottság által előbb az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus (MCV), majd az ennek megszűnte után az EU-ban általánosan alkalmazott jogállamisági mechanizmus keretében készített jelentéseknek és értékeléseknek. Ugyanakkor a működő jogállamiság a schengeni tagságnak és az OECD-csatlakozásnak is előfeltétele – érveltek.
Leszögezték azt is, hogy a bírák és ügyészek áthelyezése csak az érintettek hozzájárulásával történhet meg, a bírói testületek összetételének módosításáról pedig nem önkényesen, hanem az erre megszabott eljárás alapján dönt az intézmény elnöke, a döntést pedig bárki megfellebbezheti, beleértve azt a bírót is, aki úgy érzi, hogy hátrányosan érinti a változtatás.
A CSM szerint a jelenlegi törvények elegendő belső ellenőrzési mechanizmust biztosítanak a riportban felmerülő „állítólagos” visszaélésekhez hasonló helyzetek megelőzésére.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ugyanakkor felhívást intézett a társadalomhoz, hogy „ne hagyja magát befolyásolni elszigetelt álláspontok által”. Azt is közölték, hogy megvizsgálják a helyzetet, majd elrendelik a szükséges intézkedéseket.
A Recorder dokumentumfilmjében több bíró és ügyész névvel vagy név nélkül arról beszél, hogy a bukaresti ítélőtábla vezetősége sok esetben a bírói testületek összetételének megváltoztatásával eszközölt ki a korrupcióval vádolt személyek számára kedvező ítéleteket. A vizsgált ügyek között van Marian Vanghelie volt bukaresti kerületi polgármester vagy Cristian Burci és Puiu Popoviciu üzletemberek büntetőpere is.
Tüntetések
Több százan tüntettek szerda este a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bukaresti székhelye előtt a Recorder oknyomozó portál dokumentumfilmje nyomán.
A tüntetők a legfelsőbb bíróság elnöke, Lia Savonea, Radu Marinescu jelenlegi igazságügyi miniszter, illetve Cătălin Predoiu volt igazságügyi tárcavezető, jelenlegi belügyminiszter lemondását követelték. A kezükben tartott táblákon többek között az a felirat áll, hogy
A tüntetést a Facebookon hirdették meg, miután a Recorder közzétette a román igazságszolgáltatás rendellenességeit feltáró dokumentumfilmet. Az esemény oldalán közzétett üzenet szerint az igazságszolgáltatás függetlenségét veszély fenyegeti, ami meghatározó módon kihat a román demokráciára.
A törvény a visszaéléseknek kedvez, a tisztességes bírákat pedig megfélemlítik. Követeljük a törvények módosítását a számtalan visszaélés megelőzéséért (...). Nagyon fontos, hogy támogassuk ezt az ügyet, hogy bátorítsuk azokat a tisztességes bírókat és ügyészeket, akiket eddig elhallgattatott a korrupt vezetőség – fogalmaztak.
Hasonló tüntetés zajlott a kolozsvári igazságügyi palota előtt is. A tiltakozók azt nyilatkozták, a következő napokban is utcára vonulnak az igazságszolgáltatás függetlenségéért.







