A kiotói helyi hatóságok képviselőivel tartott szerdai találkozóján Klaus Iohannis kijelentette, hogy reményei szerint a japán város hamarosan testérvárosi kapcsolatot köt valamelyik romániai településsel.
'A háborúk és regionális feszültségek által jellemzett jelenlegi globális helyzetben fontos, hogy egymásra támaszkodjunk a minket meghatározó alapvető értékek - a béke és biztonság, a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok, a szabályokon alapuló nemzetközi rend - védelmében. Ennek fényében bízom abban, hogy fejlődni fognak az országaink és polgáraink, illetve városaink közötti kapcsolatok' - nyilatkozta az államfő a kiotói prefektúra kormányzójával, a város alpolgármesterével, illetve a kereskedelmi és iparkamara alelnökével tartott megbeszélésen.
A találkozón Klaus Iohannis felesége, Carmen Iohannis mellett részt vett Bogdan Aurescu külügyminiszter, Románia tokiói nagykövete, Ovidiu Dranga, valamit több elnöki tanácsos is.
Az államfő megköszönte vendéglátóinak a fogadtatást, és kiemelte, hogy a kiotói látogatása kiteljesíti a tokiói látogatásának sikerét. Emlékeztetett arra, hogy a japán fővárosban a feleségével együtt fogadta őt Naruhito császár és Maszako császárné. Felidézte azt is, hogy Tokióban aláírta Kisida Fumio miniszterelnökkel a két ország stratégiai partnerségéről szóló nyilatkozatot.
A kitotói prefektúra kormányzója, Nisivaki Takatosi a találkozón elmondta, hogy Románia fontos partnere Japánnak, mivel olyan alapvető értékeket követ, mint a szabadság, a demokrácia és a jogállamiság. Nagyra értékelte, hogy a Bukaresti Egyetemen van egy japán nyelv- és irodalomtudományi tanszék, amelynek számos kelet-európai hallgatója van.
Klaus Iohannis vonattal utazott Tokióból Kiótóba. Az államfő háromnapos hivatalos látogatása Japánban szerdán ér véget.
A helyi hatóságok képviselőivel találkozott Kiotóban Klaus Iohannis államfő
