A humán osztályok diákjai a hittant is választhatják érettségi tantárgyként

Agerpres

A közoktatási törvény tervezetének szerdai vitáján a képviselőház tanügyi bizottsága elfogadta azt a módosító javaslatot, hogy a humán osztályok diákjai hittanból is érettségizhessenek. Az indítvány szerint a hittant a szaknak megfelelő választható tantárgyak közé sorolják be a társadalomtudományi és filológia profilú osztályokban. Előbbi osztályok esetében a választható tantárgyak a következők lesznek: földrajz, logika, pszichológia, szociológia, gazdaságtan, filozófia és hittan. A filológia profilú osztályok esetében a történelem, földrajz, logika, pszichológia, szociológia, gazdaságtan, filozófia és hittan kerül be a választható tantárgyak körébe. Egy másik elfogadott módosító javaslat szerint a diákok beiratkozása a hittanórákra a szülő/törvényes képviselő írásbeli kérésére történik. A döntés módosításához szintén írásbeli kérelem szükségeltetik. Ha a tanuló nem vesz részt a hittanórákon, a tanulmányi helyzetét a tantárgy figyelembe vétele nélkül zárják le. Ugyanez vonatkozik azokra a tanulókra is, akiknek objektív okokból nem biztosították a feltételeket a hittanórák látogatásához. Az a tanuló, aki nem vesz részt a hittanórákon, a tanítási órák idején nem hagyhatja el az iskola területét. A hittant kizárólag szakképzett pedagógusok oktathatják az iskolákban - írja elő egy másik elfogadott javaslat.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben