A jegybank az idei év végén 7 százalékos, jövő év végén pedig 4,2 százalékos inflációval számol

Agerpres

A Román Nemzeti Bank (BNR) lefelé módosította az idei inflációs előrejelzését, és 2023 végére a tavaly novemberben prognosztizált 11,2 százalék helyett 7 százalékos inflációra számít - közölte a jegybank kormányzója szerdán.
A Mugur Isărescu által ismertetett inflációs jelentés szerint idén az éves fogyasztói árindex folyamatosan csökkeni fog, de a céltartomány felett marad. A jelentés ugyanakkor a jövő év végére 4,2 százalékos inflációval számol.
A jegybank kormányzója hangsúlyozta, hogy a kelet-európai országok mindegyikében, de az euróövezet országaiban is jelentősen meghaladja a fogyasztói árindex az inflációs célt.
Elmondta, hogy Románia bizonyos tényezőket nem tud befolyásolni, így például nem lehet tudni, meddig tart az ukrajnai háború, ezért a monetáris politika enyhe szigorítását javasolta, hiszen egy drasztikus szigorítással súlyos recessziót lehet előidézni. 'A finomhangolás híve vagyok' - jelentette ki.
Isărescu közölte, hogy a jegybank együttműködik a kormánnyal, és figyelemmel kíséri a Ciucă-kabinet kiigazító intézkedéseit. 'Szeretnénk, ha a kormány többet tenne, de reálistáknak kell lennünk. Lássuk, hogy mire képesek' - tette hozzá.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben