A kormány elfogadta a közigazgatási reformról és a gazdaságélénkítésről szóló sürgősségi rendeleteket
A kormány elfogadta a közigazgatási reformról és a gazdaságélénkítésről szóló sürgősségi rendeleteket

Fotó: Gov.ro

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A kormány elfogadta a közigazgatási reformról és a gazdaságélénkítésről szóló sürgősségi rendeleteket – jelentette be kedden este Ilie Bolojan miniszterelnök.

A kormányfő közlése szerint az utóbbi jogszabály célja, hogy egészségesebb alapokra helyezze a gazdaságot és ösztönözze a növekedést. Hozzátette: a következő hónapokban fokozatosan fogadják el a rendeletben szereplő támogatási programokat, amelyek a növekedés motorjai lehetnek az egyes ágazatokban.

Ilie Bolojan elmondta, hogy a közigazgatási reformról szóló rendelet a központi és a helyi közigazgatás több fontos problémáját rendezi.

Idézet
A jogszabály hatékonyabbá teszi az állam és az önkormányzatok működését, csökkenti az indokolatlan kiadásokat és erősíti a decentralizáció is

– tette hozzá a miniszterelnök.

Kifejtette, hogy a rendelet felgyorsítja és egyszerűsíti a decentralizációs eljárásokat, valamint jogalapot teremt egyes, jelenleg nem megfelelően kezelt állami vagyonelemek – például sportlétesítmények – önkormányzati átvételéhez, ha a helyi hatóságok vállalják a felújításukat és közösségi használatba adásukat.

Beszélt arról is, hogy

az intézkedéscsomag növeli az önkormányzatok mozgásterét, különösen a városrendezés és településtervezés, valamint a helyi adók és illetékek területén,

lehetővé téve, hogy a helyi hatóságok saját szükségleteikhez igazodó döntéseket hozzanak és hatékonyabban irányítsák a fejlesztéseket.

Mint mondta, a rendelet elfogadása után a decentralizáció révén a helyi hatóságok dönthetnek arról is, hogy engedélyezik-e, illetve milyen feltételek mellett engedélyezik a szerencsejátékok működését a településen.

Bolojan hangsúlyozta: az intézkedések javítják a közigazgatás minőségét és növelik a hatékonyságát, így az állam jobb szolgáltatásokat nyújthat az állampolgároknak.

A központi közigazgatást érintő intézkedésekről szólva a kormányfő elmondta, hogy a következő hetekben felmérik az intézmények személyi állományát, indokolt esetben csökkentik az alkalmazotti létszámot, emellett emelik a rendvédelmi szerveknél és a nemzetbiztonságért felelős intézményeknél dolgozók nyugdíjkorhatárát.

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben