A Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusát parlamentben kérdezték az újságírók a miniszterelnök hétfő esti nyilatkozatáról. Ilie Bolojan arról beszélt a TVR Info stúdiójában, hogy a nyugdíjkorhatárt valamennyi alkalmazotti kategóriában meg kell emelni, mert növelni kell a reálgazdaságban foglalkoztatott, 50 és 65 év közötti népesség arányát – írja az Agerpres.
Manole elmondta, hogy a PSD nem támogatja a nyugdíjkorhatár emelését.
– magyarázta. Hozzátette: megnyugvással vette tudomásul, hogy a kormányszóvivő a délelőtt folyamán pontosította a miniszterelnök nyilatkozatát.
Kérdésre válaszolva közölte azt is, hogy nem kívánja kommentálni Ilie Bolojan kijelentéseit.
Ioana Dogioiu kormányszóvivő kedd délelőtt azt nyilatkozta, hogy a kormány nem fontolgatja jelenleg az általános nyugdíjkorhatár emelését, és nincs is vita alatt ilyen tervezet.
– jelentette ki.