Tomac azt ígérte, hogy a hét közepéig véglegesíti a kormány névsorát. Hozzátette: az adott területet jól ismerő szakembereket javasol, de sem a minisztereknek, sem az államtitkároknak, sem a megyei kormánybiztosoknak (prefektusoknak) „nem lesz pártkönyvük”.
A kormányfőjelölt először a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőivel egyeztetett. Ilie Bolojan PNL-elnök, ügyvivő kormányfő megbeszélésükön azt mondta: egy felvállalt politikai támogatást nélkülöző szakértői kormány nem lehet megoldás Románia számára. A PNL csütörtökön dönt arról, hogy támogatja-e a Tomac-kabinet beiktatását – írja az MTI.
A kormányfőjelölt elmondása szerint a találkozón ismertette a PNL képviselőivel jövendőbeli kormányának célkitűzéseit. Ezek közül a nemzeti helyreállítási terv (PNRR) végrehajtását, az ehhez kapcsolódó uniós támogatások lehívását, az Európai Biztonsági Akcióprogram (SAFE) révén finanszírozott haderőfejlesztési beruházások megvalósítását emelte ki.
– idézte az Agerpres hírügynökség a PNL-lel folytatott egyeztetésről távozó miniszterelnök-jelölt szavait.
A PSD-székházban tett látogatásán Tomac arról biztosította a legnagyobb frakcióval rendelkező pártot: kormánya kiemelt figyelmet fog fordítani a gazdasági fejlődés újraindításra és arra, hogy a románoknak ne kelljen további adóemelésekkel és többletterhekkel szembesülniük.
Sorin Grindeanu pártelnök kiemelte: ha a Tomac-kabinet meg akarja szerezni a PSD támogatását, akkor olyan gazdasági programmal kell előállnia, amely nem az anyák és háborús veteránok juttatásain akar takarékoskodni, hanem a kis- és középvállalatok támogatásával bátorítja a gazdaság talpraállását.
Eugen Tomac a centrista-liberális Mentsétek Meg Romániát Szövetségtől (USR) sem kapott ígéretet kormánya parlamenti támogatására. Dominic Fritz pártelnök a találkozó után azt mondta: „nem túl valószínű”, hogy az USR bizalmat szavazna a kabinetnek, mert a Szociáldemokrata Párt (PSD) hallgatólagos támogatásával kormányzó technokrata kabinet nem lenne képes folytatni azokat a megkezdett reformokat, amelyek miatt a PSD felrúgta az előző Nyugat-barát koalíciót, és megbuktatta Ilie Bolojan kormányát.
Nicușor Dan román államfő csütörtökön adott kormányalakítási megbízást a határon túli románokkal tartott kapcsolatokért felelős tiszteletbeli tanácsadójának. Eugen Tomacnak június 14-ig kell véglegesítenie kormánya névsorát és programját, de sajtóértesülések szerint az általa javasolt szakértői kormány beiktatásáról már pénteken szavazhat a bukaresti parlament.

