A három országos tanügyi szakszervezeti szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a vezető testületeik hamarosan javaslatot tesznek a szakszervezeti tagoknak a következő tiltakozó akciók időpontjára és formájára, amelyeket úgy szerveznek meg, hogy a lehető legnagyobb hatást érjék el, de a lehető legkevésbé érintsék az iskolásokat és az egyetemi hallgatókat.
Közös közleményükben emlékeztetettek arra, hogy hétfőn több mint 20 ezer tanügyi alkalmazott tüntetett Bukarestben, további több ezer pedagógus a prefektúráknál tartott sztrájkőrséget a tanévkezdés napján, és kevés kivétellel az iskolákban a tanárok bojkottálták a tanévnyitó ünnepségeket, számol be az Agerpres.
Ennek ellenére Ilie Bolojan kormányfő és Daniel David oktatási miniszter továbbra sem veszi figyelembe a követeléseiket.
A szakszervezetek szerint a döntéshozókat nem érdekelte az sem, hogy kedden számos iskolában nem tartották meg az órákat. Ilyen körülmények között folytatják a tiltakozó akciókat – olvasható a közleményükben, amelyben hangsúlyozták, hogy a tanárok nem azért lázadnak, mert elvesztették 'kiváltságaikat', hanem azért, hogy megmentsék a romániai oktatást.