A török Onur Taahhut Tasimacilik Insaat Ticaret Ve Sanayi AS és a román Straco Holding Kft. cégtársulásnak 24 hónap áll rendelkezésre, hogy megépítse a Nagyszalonta és Kisjenő (Chișineu Criș) közötti 39,7 kilométeres szakaszt. A konzorcium áfa nélkül 2,76 milliárd lejért vállalta az útszakasz tervezését és megépítését – írta Pistol Facebook-bejegyzésében.
A CNAIR igazgatója szerint a szakaszon többek között épülni fog egy 1091 méteres híd a Fehér-Körös fölött, és hozzáadódik egy 10 kilométeres összekötő út, amely a román-magyar határátkelőig vezet – írja az Agerpres.
Az Aradot Nagyváraddal összekötő gyorsforgalmi út összesen mintegy 120 kilométer hosszú lesz, amelyből az első szakasz hossza 33,7 km, a második szakaszé 39,7 km, a harmadik szakaszé 47,07 km.