Aurescu: Bukarest ismét a diplomácia nemzetközi fővárosává válik

Agerpres

Bukarest ismét a diplomácia nemzetközi fővárosává válik azáltal, hogy a Krími Platform égisze alatt megrendezi a Fekete-tengeri térség biztonságáról szóló első konferenciát, valamint a Románia-Moldova-Ukrajna háromoldalú találkozót - jelentette ki csütörtökön Bogdan Aurescu külügyminiszter.
Aurescu azt mondta, a Bukarestben megrendezett konferenciára harminc országból több mint 250 résztvevő érkezik, és vannak olyanok is, akik online csatlakoznak a rendezvényhez.
A konferencia megrendezésével Románia hangsúlyozza az Ukrajna iránti szolidaritását és támogatását, valamint azt a bizalmat is, amellyel Ukrajna viszonyul Romániához. A rendezvény célja az ukrajnai konfliktus tanulságainak feldolgozása, illetve az, hogy módozatokat találjanak a háború következményeinek elhárítására Ukrajnában, valamint a régió legsebezhetőbb országaiban, mint a Moldovai Köztársaság vagy Grúzia.
'Ellensúlyozni akarjuk a hibrid, információs és kiberháború hatásait, amelyeket az Orosz Föderáció a régió, az európai és a szövetséges államok ellen indított' - mondta Aurescu. Hozzátette, olyan aktuális kérdések is terítékre kerülnek, mint a hajózás és a kereskedelem szabadsága, a régió energiaszállítási útvonalainak megkönnyítése, vagyis az, hogy 'amint ez a háború Ukrajna győzelmével véget ér, amint azt mindannyian szeretnénk, a Fekete-tenger a béke és a jólét térségévé váljon'.
A román-ukrán-moldovai háromoldalú találkozón a térséget érintő biztonsági fenyegetésekről, az orosz katonai agresszió hatásainak leküzdéséről, a Moldovai Köztársaságot célzó hibrid támadásokkal való szembenézésről lesz szó - mondta Aurescu.
A három ország képviselői érintik a Dnyeszteren túli terület kérdését, és egy közös nyilatkozatot is elfogadnak, amelynek üzenete, hogy Ukrajna és a Moldovai Köztársaság biztonsága összefügg egymással, és hogy az Ukrajna és a Moldovai Köztársaság biztonságának megerősítésére irányuló támogatás közvetlenül hozzájárul Románia és a román állampolgárok biztonságának megerősítéséhez - mondta még a külügyminiszter.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben