A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetői benyújtották hétfő este a Központi Választási Irodához (BEC) az európai parlamenti választásokon induló jelöltjeik listáját.
George Simion pártelnök kijelentette, több mint 630.000 támogató aláírást gyűjtöttek, és jelöltlistájukon négy-öt idegen nyelvet beszélő személyek, egyetemi professzorok és doktori címet megszerzett értelmiségiek is szerepelnek. Elmondta: egy olyan egységes Európa reményében vesznek részt a választásokon, amely a nemzeteké, és amely elutasítja az európai föderalista projektet.
Az AUR EP-választási jelöltlistáját Cristian Terheş, Claudiu Târziu és Gheorghe Piperea vezetik.
'Bízunk ebben a több szuverenista pártot tömörítő AUR szövetségben. Bízunk abban, hogy Románia számára van egy másik út, nem a jelenlegi, amikor azok asztalánál térdelünk, akiknek elméletileg a szövetségeseinknek kellene lenniük. Reméljük, hogy elnyerjük az első helyet ebben a csatában. A PSD és a PNL az első hely elvesztésétől való félelmükben közös listát állított össze' - fejtette ki George Simion.
Azt mondta továbbá, hogy az EP-választásokkal egy napon kiírt helyhatósági választás törvénytelen és alkotmányellenes, és hogy Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Dorin Receean moldovai kormányfővel szövetkezett, hogy 'az AUR-t törvényen kívülre helyezze', és megakadályozza indulását a választásokon.
Az AUR elnökét a párt több száz szimpatizánsa kísérte el a Központi Választási Irodához, ahol nemzeti színű zászlókat lengettek és a kormánykoalíció elleni rigmusokat kiabáltak.
Az AUR benyújtotta a BEC-hez EP-választási jelöltlistáját
