A szervezet vasárnapi közleménye szerint az eltűnt gyerekek nagy száma aggodalomra ad okot Romániában. 2025. május 20-a és 2026. május 20-a között a Román Rendőrség 10.566 kiskorú eltűnésére vonatkozó bejelentést regisztrált, több mint 600-zal többet, mint egy évvel korábban, és közel 2000-rel többet, mint két éve, idézi a közleményt az Agerpres.
Az esetek megközelítőleg 60 százalékában a kiskorúak önként távoztak a szociális otthonokból, bentlakásokból vagy a gyermekvédelmi igazgatóság központjaiból. Az eltűnések mintegy 97 százaléka minden évben úgy zárul, hogy a gyermekeket rövid időn belül megtalálják vagy önként visszatérnek, anélkül, hogy ez komoly bűnügyi kockázattal vagy a személyes biztonságukkal kapcsolatos veszélyekkel járna.
A szervezet szakemberei azonban hangsúlyozzák, hogy ezek a szökések – bár legtöbbször gyorsan megoldódnak – mélyreható negatív élmények tünetei, emiatt a legnagyobb komolysággal kell kezelni őket.
Az elmúlt évben jelentett eltűnések közül 82 ötévesnél kisebb gyerekre vonatkozott, 158 öt és tíz év közötti gyerekre, 2186 pedig 10 és 14 év közötti gyerekre. Ugyanakkor 8140 14 és 18 év közötti kamasz eltűnését jelentették.
– említi meg a szervezet.
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete az eltűnt gyermekek nemzetközi napja (május 25.) alkalmából bejelentette ugyanakkor, hogy a Missing Children Europe által indított globális kampány keretében elindítja a Ha egy gyermek eltűnik, a keresést nem adjuk fel elnevezésű kampányt. Ezzel éberségre és felelősségvállalásra tesz felhívást a szervezet azokkal a gyermekekkel szemben, akik elhagyják otthonukat, a gyermekvédelmi intézményeket vagy más olyan környezetet, ahol már nem érezték magukat biztonságban vagy meghallgatva.
– olvasható a szervezet közleményében.

