Az elmúlt napokban több mint 6500 küldetésben vettek részt a tűzoltók

Agerpres

Január 20-a és 24-e között több mint 6500 küldetésben vettek részt a tűzoltók, a rohammentősök (SMURD) pedig 5576 személyen segítettek - derül ki a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) szerdai közleményéből.
A román fejedelemségek egyesülésének évfordulója alkalmából tartott négynapos kisvakáció ideje alatt 268 tűzeset történt, három halálos áldozattal és 11 sérülttel.
Naponta több mint 4900 tűzoltó állt készenlétben, hogy szükség esetén a lakosság segítségére siessen.
A tájékoztatás szerint az elmúlt öt nap során 6598 vészhelyzethez riasztották a katasztrófavédelem csapatait, az esetek 83 százalékában, körülbelül 5500 alkalommal elsősegélynyújtásra volt szükség. 268 tüzet kellett eloltaniuk, 25 esetben közúti balesetek áldozatait kellett kiszabadítani a roncsok közül, 778 esetben pedig különböző közösségvédelmi küldetésekben vettek részt.
A SMURD csapatai 5576 embernek nyújtottak orvosi segítséget, 82 személyt tűzből vagy más veszélyes helyzetből mentettek ki.
A közlemény szerint jelentősen megnőtt a lakástüzek száma. Az elmúlt 5 nap során kitört lakástüzek 51 százalékát a meghibásodott vagy eldugult kémények, 15 százalékukat meghibásodott vagy improvizált elektromos berendezések, 13 százalékukat pedig meghibásodott, improvizált vagy felügyelet nélkül hagyott fűtőberendezések okozták.
A tűzoltók felhívják a lakosság figyelmét, hogy a tűzesetek elkerülése végett évente egy erre felhatalmazott személlyel kell ellenőriztetni, kitisztíttatni és megjavíttatni a kéményeket. 'Egy másik nagyon fontos intézkedés, hogy lefekvés előtt mindig oltsuk el a tüzet a kályhában, kiküszöbölve ezzel a szén-monoxid-mérgezés veszélyét. Tilos továbbá hibás, rögtönzött, túlfűtött vagy felügyelet nélkül hagyott kályhákat és egyéb fűtőberendezéseket működtetni, valamint gyúlékony folyadékokkal tüzet gyújtani' - olvasható a katasztrófavédelem tájékoztatójában.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben