Agerpres
Ionuţ Moşteanu bejelentette ugyanakkor a https://bodedemisia.ro internetes oldal elindítását, amire az állampolgárok üzeneteket küldhetnek a belügyminiszter menesztése érdekében.
'Ha Bode úr hivatalában marad, és Iohannis úr nem kéri a lemondását, az USR arra bátorítja az ország minden polgárát - azokat a polgárokat, akiknek van bátorságuk és méltóságuk -, hogy követeljék lemondását. Ebből a célból hoztuk létre ezt a platformot - https://bodedemisia.ro -, ahol két kattintással bármelyik román állampolgár küldhet egy civilizált e-mailt Bode úr és Iohannis úr részére' - mondta az ellenzéki politikus.
Felhívta a figyelmet arra, hogy eddig sem Nicolae Ciucă kormányfő, sem Klaus Iohannis államfő nem reagált a belügyminisztert érintő plágiumügyben, és felszólította az államelnököt, hogy 'sürgősen tisztázza álláspontját egy bizonyítottan plágiumot elkövető személy magas közhivatalban való tartásával kapcsolatban'. Nyomatékosította: az alkotmány értelmében az államelnök gondoskodik az alkotmány tiszteletben tartásáról és a hatóságok megfelelő működéséről. Ennek érdekében az elnök közvetítő szerepet tölt be az államhatalmak, valamint az állam és a társadalom között. 'Ameddig hallgat, Iohannis úr nem tartja tiszteletben alkotmányos mandátumát' - fogalmazott az USR képviselőházi frakciójának vezetője.
A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) etikai bizottsága csütörtökön közölte, hogy a Lucian Bode belügyminiszter doktori dolgozatával kapcsolatos plágiumvádak többsége megalapozott.
Moşteanu szerint Lucian Bode miniszter helyzete nemcsak a Nemzeti Liberális Párt, hanem "Románia presztízsét" is rontja, figyelembe véve, hogy e hónap végén a belügyminiszter képviseli az országot az uniós bel- és külügyminiszterek informális ülésén, amelyen Románia schengeni csatlakozásának következő lépéseit vitatják meg.
'Nem tudom, hogy Bode úrnak milyen hitele lehet az európai partnerek előtt, amikor mindenki tudja, hogy politikai karrierje egy hajszálon függ, hiszen bizonyítottan plagizált. (...) Emellett Lucian Bode úr a felelős Románia schengeni csatlakozásának a kudarcáért' - fejtette ki az USR szóvivője.
Moşteanu felkérte Marcel Ciolacu szociáldemokrata elnököt, aki a rotációs koalíciós egyezmény értelmében májusban át fogja venni a kormányfői tisztséget, hogy támogassa az USR újabb egyszerű indítványát Bode ellen. Hangsúlyozta: alakulata a parlamenti ülésszak első napján be fogja nyújtani az indítványt.
Emlékeztetett, hogy decemberben, amikor az USR a Jobboldal Ereje párttal közösen benyújtotta egyszerű indítványát a belügyminiszter ellen, a PSD és a PNL abbeli igyekezetükben, hogy Bodét megvédjék, visszaélést követtek el, és még csak vita alá sem bocsátották a parlamentben.
Moşteanu tagadta ugyanakkor, hogy az USR nyomást gyakorolt volna a BBTE etikai bizottságára a Bode ügyében, illetve azt is, hogy együttműködés lenne a párt és a több plágiumügyet felfedő Emilia Şercan vagy bármely más újságíró között.
Az USR újabb egyszerű indítványt akar benyújtani Lucian Bode belügyminiszter ellen
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) újabb egyszerű indítványt kezdeményez Lucian Bode belügyminiszter ellen - jelentette ki hétfőn a párt szóvivője.
