Agerpres
A külügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint a miniszterek beszélgetni fognak a katonai személyzettel, főként franciákkal és hollandokkal, és megnézik a Romániában állomásozó szövetséges csapatok által közösen használt katonai létesítményeket.
Aurescu megerősíti, hogy Románia különösen nagyra értékeli Franciaország mint keretország és Hollandia mint az egyik fő résztvevő jelentős hozzájárulását a romániai NATO harccsoporthoz.
A kiképző központ meglátogatása után a három miniszter Bukarestben tart háromoldalú politikai megbeszélést, melynek fő témája Európa biztonsági helyzete, illetve Románia schengeni csatlakozása lesz. Az utóbbit mind Franciaország, mind Hollandia aktívan támogatja. Érintik továbbá az ukrajnai háború témáját, a Moldovai Köztársaság helyzetét és a NATO-együttműködést. A tanácskozás után közös sajtótájékoztatót tartanak.
A két külügyminiszter látogatása megerősíti, hogy Romániának mind kétoldalú, mind európai szinten, illetve a NATO-n belül is nagyon jó a kapcsolata Franciaországgal és Hollandiával - szögezi le a román külügy.
Bogdan Aurescu külügyminiszter francia és holland hivatali kollégájával a cincui katonai kiképző központba látogat
Bogdan Aurescu külügyminiszter, Wopke Hoekstra, a Holland Királyság miniszterelnök-helyettese és külügyminisztere, valamint Catherine Colonna, Franciaország európai és külügyekért felelős minisztere pénteken ellátogat a cincui Getica katonai kiképző központba.
