Marius Iorga Vrancea megyei prefektus szerint a tűz az egyik házban tört ki reggel 9 óra tájban, s onnan a rendkívül heves szél miatt átterjedt a többi házra. A közel 30 épületből mintegy 15 porig égett. Az otthon nélkül maradt személyeket a helyi és a megyei önkormányzat által rendelkezésre bocsátott helyiségekben szállásolták el ideiglenesen – írja az Agerpres.
Ilie Bolojan vasárnap esti Facebook-bejegyzésében közölte, hogy az intervenció idején kapcsolatban volt a helyi hatóságokkal, és meggyőződött róla, hogy minden evakuált személynek ideiglenes szállást, valamint élelmiszert biztosítanak.
Bejelentette ugyanakkor, hogy a kormány támogatást fog nyújtani a szerencsétlenség által sújtott családoknak. Az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) még hétfőn összeül, hogy jóváhagyja a „sürgősségi támogatásra” szánt összegeket, amelyeket csütörtökig folyósítanak a károsult családoknak.
A hét folyamán pedig felmérik a károkat és minden család helyzetét, és ennek függvényében állami támogatást nyújtanak az otthon nélkül maradt családoknak – közölte még a miniszterelnök.

