Az ügyvivő miniszterelnököt csütörtöki sajtótájékoztatóján arról kérdezték, fennáll-e a veszélye annak, hogy az ország adósbesorolása 'bóvli' kategóriába kerüljön. A kormányfő szerint a pénzügyminisztérium és más illetékes intézmények jelenleg is egyeztetnek a hitelminősítőkkel, az első féléves pénzügyi mutatók pedig Románia vállalásai szerint alakultak, írja az Agerpres.
Bolojan hangsúlyozta, hogy a költségvetési hiány alacsonyabb, mint tavaly az első félévben volt, és ha a gazdasági folyamatok az év második felében is hasonlóan alakulnak, Románia teljesíteni tudja célkitűzéseit. Szerinte a fő kockázatot nem a pénzügyi mutatók, hanem a kormányzati és parlamenti stabilitás hiánya jelenti.
Az ügyvivő miniszterelnök úgy vélekedett, hogy érdemben csökkentené a leminősítés kockázatát, ha mielőbb egy stabil, teljes jogkörű kormány alakulnak, amely folytatja a reformokat, teljesíti Románia vállalásait, biztosítja az uniós források lehívását és egészséges alapokra helyezi a gazdaságot.
Arra a kérdésre, hogy gondolt-e a lemondásra, Bolojan kijelentette: ha holnap távozna tisztségéből, az semmilyen problémát nem oldana meg. Szerinte a megoldást egy stabil kormány megalakítása jelentené.
– fogalmazott Bolojan, hozzátéve, hogy az ügyvivő kormány a rendelkezésére álló eszközökkel naponta dolgozik a helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó törvények parlamenti elfogadásának előkészítésén.
Bolojan szerint a következő időszakban racionális megoldást kell találni a kormányválság lezárására.
– tette hozzá.
Azt is kijelentette: nem tartja valószínűnek, hogy év végéig ügyvivő miniszterelnök maradjon. Szerinte minél előbb teljes jogkörű kormányra van szükség, amely kiszámítható politikát folytat, erősíti Románia iránt a bizalmat, és biztosítja a hitelminősítőket arról, hogy az eddig megkezdett intézkedések folytatódnak.

