Frissítés
Nagyjavítási munkálatokat végeztek szerdán a CFR-palota liftjén, amelyik csütörtökön a mélybe zuhant – nyilatkozta az épület adminisztrátora, aki szerint a karbantartó cég a drótköteleket is teljesen kicserélte.
Vlad Secăreanu közleményében arról tájékoztatott, hogy a lift rendelkezett a Kazán-, Nyomástartóedény- és Emelőberendezés-felügyelet (ISCIR) által kibocsátott működési engedéllyel, ugyanakkor minden szükséges vizsgálatot és időszakos ellenőrzést elvégeztek rajta. A karbantartó cég szerdán nagyjavítási munkálatokat végzett, amelyek keretében a drótköteleket is teljesen kicserélték – magyarázta.
A baleset után az épület valamennyi felvonóját leállították és ellenőrzik – számolt be Vlad Secăreanu.
***
A bukaresti katasztrófavédelmi felügyelőség friss tájékoztatása szerint öt személyt szállítottak kórházba a CFR-palotában történt liftbaleset nyomán – írja az Agerpres.
A közlemény értelmében összesen heten tartózkodtak a lezuhant liftben, öt nő és két férfi. Közülük egy 38 éves férfit, valamint egy 46 éves, egy 53 éves és egy 33 éves nőt a központi katonai kórházba vittek.
A katasztrófavédelem szerint egyelőre nem tudni, hogy milyen magasságból zuhant a mélybe a lift.
– írja az MTI. A közlemény szerint a felvonók biztonságát vizsgáló állami hatóság (ISCIR) jóváhagyásával helyezték üzembe a balesetet szenvedett liftet.
A minisztérium közleménye szerint a baleset okainak kiderítése érdekében szakrétői bizottság alakult, és a tízemeletes épület valamennyi felvonóját leállították.
***
A fővárosi katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a baleset bekövetkeztekor hatan tartózkodtak a felvonóban. Közülük három személyt kórházba szállítanak kivizsgálásra.
A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat a B1 televíziónak azt nyilatkozta, hogy az eddigi információik szerint senki nem sérült meg súlyosan.
Arafat azt is elmondta, hogy a zuhanás előtt a nyolcadik emeletet jelezte a lift kijelzője.
– magyarázta.

