Az első vizsgálatok szerint a hétfő hajnalban Teleorman megyében történt vasúti baleset oka az volt, hogy az utasszállító vonat mozdonyvezetője Roşiori Nord pályaudvar közelében hátulról beleütközött az ugyanazon a vágányon ugyanabba az irányba közlekedő tehervonatba - tájékoztatott az állami vasúti társaság (CFR).
A közlemény szerint a vasúti balesetek kivizsgálásában illetékes ügynökség (AGIFER) fogja feltárni, hogy miért siklott ki a tehervonat két kocsija.
A CFR korábbi tájékoztatása szerint a baleset hétfőn 4 óra körül történt Roşiori Nord bejáratánál, ahol egy Ford gépkocsikat szállító tehervonat két kocsija kisiklott, és az egyik fel is borult. A CFR utasszállító részlege később közölte, hogy a tehervonat mögött haladó Arad-Bukarest gyorsvonat három utasa megsérült a szerelvény hirtelen fékezése miatt.
A CFR hétfő délutáni közleményéből kiderül az is, hogy a gyorsvonat mozdonyvezetője az eddigi információk szerint a piros jelzést figyelmen kívül hagyva közelített a pályaudvarhoz és ütközött az előtte haladó tehervonattal.
Az IR 1822 jelzésű gyorsvonat utasai a baleset után egy másik szerelvénnyel utaztak tovább Bukarestbe.
A Teleorman megyei katasztrófavédelem közleménye szerint a balesetben nem három, hanem tizenkét személy sérült meg, négyet közülük kórházba szállítottak: kettőt az alexandriai megyei sürgősségi kórházba, kettőt Roşiorii de Vede városi kórházába.
CFR: Az utasszállító vonat mozdonyvezetője nem vette figyelembe a piros jelzést
