Agerpres
Ciolacu a parlamentben nyilatkozott az újságíróknak, akik a PNL felvetéséről kérdezték. 'Ezt meg kell vitatni a koalícióban. Mi még nem alkottunk véleményt ebben a kérdésben. (...) A Velencei Bizottságnak is van a témára vonatkozó javaslata, és alkotmánybírósági döntés is van ez ügyben' - mondta Ciolacu.
Hozzátette azonban, hogy ami őt illeti, nem a közepétől kezdve kezdi el megoldani a dolgokat, a parlamenti és helyhatósági választások pedig kronológiailag középen vannak a 2024-es választási évben, amely az európai parlamenti választással startol és az államelnöki választással végződik.
Ionuţ Stroe, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) sajtószóvivője hétfőn újságírói kérdésre kijelentette, hogy a liberálisok meglátásában elegendő érv szól a választások összevonása mellett ahhoz, hogy a párt támogasson egy erre irányuló kezdeményezést, előbb azonban meg kell vitatni a témát a koalícióban. Ezért korainak tartja részletekbe menően tárgyalni erről mindaddig, amíg megegyezés születik a koalíciós pártok között.
Az alkotmánybíróság egy korábbi döntése kapcsán, amellyel a testület alaptörvénybe ütközőnek ítélte a két választás összevonását, Stroe leszögezte, tudomása szerint a választások összevonását előíró tervezetet találták alkotmányellenesnek. "A pártok alkotmányjogászai ezúttal minden bizonnyal megpróbálják majd elkerülni azt a problémát, amelyet annak idején jelzett az alkotmánybíróság" - nyomatékosította a liberálisok szóvivője.
Ciolacu a választások összevonásáról: ezt meg kell vitatni a kormánykoalícióban
Marcel Ciolacu PSD-elnök szerdán kijelentette, a kormánykoalícióban is meg kell vitatni a liberálisoknak a parlamenti és a helyhatósági választások összevonására vonatkozó ötletét, hozzátéve, hogy a szociáldemokraták még nem alkottak véleményt ebben a kérdésben.
