Ciolacu: Ahhoz, hogy az életszínvonal emelkedése érzékelhetővé váljon, őszre 5 százalék alá kell szorítani az inflációt

Agerpres

Marcel Ciolacu kormányfő szerint az infláció jelenleg csökkenőben van, de ahhoz, hogy az életszínvonal emelkedése érzékelhetővé váljon, 'szeptember-októberre 5 százalék alá kell szorítani az inflációt".
A Szociáldemokrata Párt elnöke az Antena 3 CNN-nek nyilatkozva hétfő este kifejtette, hogy makrogazdaságilag az ország jelenleg stabil, csökkenőben van az infláció, és a kormány megpróbálja lefelé szorítani az élelmiszerek árát. Statisztikai adatokra hivatkozva elmondta, hogy az egy főre eső jövedelem 13,5 százalékkal, a háztartásra eső jövedelem 13,1 százalékkal emelkedett, míg az árak 11,5, illetve 11 százalékkal nőttek.
'Szeptemberre-októberre valóban 5 százalék alá kell szorítani az inflációt, hogy az életszínvonal emelkedése érzékelhetővé váljon. Fontos azonban, hogy nem lefelé megyünk' - szögezte le Ciolacu.
Hangsúlyozta azt is, hogy a közvetlen külföldi beruházások volumene januárban rekordszintű volt, elérte a 600 millió eurót, és az európai alapok lehívási szintje is majdnem 100 százalékos volt az előző pénzügyi évben, míg egy évvel korábban alig 54 százalékos.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben