Ciucă: A PNL és a PSD koalíciója az egyetlen megoldás az ország kormányzására

Agerpres

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) koalícióját az 'egyetlen matematikailag működőképes' megoldásnak nevezte kedd este Nicolae Ciucă kormányfő.
A PNL elnöke a liberálisok önkormányzati vezetőinek iaşi-i fórumán mondott beszédet. Kifejtette, hogy ez a koalíció eleinte rendellenesnek és rövid életűnek tűnt, ennek ellenére nem bomlott fel, és biztosította Románia stabilitását.
Ciucă szerint az ország gazdasági eredményei is a politikai stabilitásának köszönhetők. 'Nem engedhetjük meg magunknak, hogy politikai okokból felbontsuk ezt az egyensúlyt' - jelentette ki.
Emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi parlamenti erőviszonyok körülményei között csak a PNL és a PSD koalícióra lépése biztosíthatta az ország stabilitását. Kijelentette: tudja, hogy számtalan bírálat érte a liberálisokat emiatt. 'Személyes meggyőződésem, hogy ez volt az egyetlen lehetőségünk, és jelenleg nincs más megoldás az ország kormányzására és politikai stabilitásának biztosítására' - fogalmazott a miniszterelnök.
Kifejtette azt is, hogy nagyon jól együtt tud dolgozni a koalíció másik két pártjának vezetőivel. Hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy helyi szinten nem lehet verseny a kormánypártok között, ezért arra biztatta a PNL Iaşi megyei liberális helyhatósági képviselőket és vezetőket, hogy erdélyi társaik modelljét követve 'tegyenek jó dolgokat' a településükért és a megyéjükért.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben