A módosított kollektív munkaszerződésük szerint október 1-től egyhavi fizetésnek megfelelő bónuszra jogosultak nyugdíjba vonuláskor a Romsilva állami erdőgazdálkodási vállalat alkalmazottai – közölte kedden a környezetvédelmi minisztérium.
A tájékoztatásban emlékeztettek, hogy a kollektív munkaszerződés a korábbi formájában tíz fizetésig terjedő összegű nyugdíjazási bónusz kifizetését írta elő.
A szaktárca szerint a dokumentumot a Romsilva vezetősége és a Silva szakszervezeti szövetség képviselőivel folytatott egyeztetés nyomán módosították, és az új előírások október 1-től lépnek érvénybe, írja az Agerpres.
Módosulnak a Romsilva-alkalmazottaknak járó tűzifa odaítélésének feltételei is.
Míg eddig ez mindenkinek járt, fizetéstől függetlenül, október 1-től elsősorban azok élhetnek a lehetőséggel, akiknek a bérük nem haladja meg az országos bruttó átlagbért. Ennél nagyobb fizetés esetén az eddiginél kisebb mennyiségű tűzifára lesznek jogosultak az alkalmazottak.
„Méltányosabb rendszert akartunk kialakítani, amely elsősorban a nap mint nap a terepen dolgozóknak nyújt kedvezményeket, nem az irodai munkát végzőknek vagy a magas jövedelműeknek. Csökkentettük az eltúlzott bónuszokat és oda irányítottuk a támogatásokat, ahol valóban szükség van rájuk: a kisjövedelmű alkalmazottak és családjaik élvezhetik ezeket” – idézték a közleményben Diana Buzoianu minisztert.