A négypárti koalícióban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kezdeményezett jogszabálymódosítás nyomán az önkormányzatok módosíthatják a 2026-os évre vonatkozó ingatlan- és gépjárműadó korábban megszabott mértékét, de nem csökkenthetik azt az adótörvénykönyv által megszabott (a tavalyinál az infláció miatt magasabb) minimális szint alá – írja az MTI.
A kormány közleménye szerint a helyhatóságok saját hatáskörben dönthetnek arról is, hogy egy esetleges adócsökkentési határozat után azoknak, akik már korábban befizették a szükségesnél magasabb adót, visszafizetik-e vagy a jövő évi adóba számítják bele a többletet.
A pénteken elfogadott sürgősségi kormányrendelet szerint
míg azoknál az épületeknél, amelyek több mint 50 évesek, de nem régebbiek 100 évnél, 15 százalékos ingatlanadó-kedvezményt vezetnek be. A kedvezmény nem vonatkozik azokra a régi épületekre, amelynél tartószerkezet-megerősítést, és energetikai korszerűsítést is magába foglaló, átfogó felújítást végeztek.
arra a saját tulajdonú, illetve a házastárssal közösen birtokolt épületre (a hozzá tartozó telket is beleértve), amelyben a kedvezményezett vagy az őt ápoló hivatalos gyám lakik. Amennyiben az ingatlanban másoknak is tulajdonrészük van, az adókedvezmény csak a fogyatékkal élőt (vagy gyámját) illeti meg.
A súlyos fogyatékossággal élőknek 50 százalékos, a hangsúlyos fogyatékossággal élőknek pedig 25 százalékos gépjárműadó-kedvezményt is biztosít a jogszabály, abban az esetben, ha a jármű motorjának hengerűrtartalma nem éri el a két litert.







