Halálhíréről szerdán délután az RMDSZ Maros megyei szervezete tájékoztatott.
„Mély megrendüléssel értesültünk arról, hogy elhunyt Kincses Előd, a marosvásárhelyi közélet jelentős személyisége. Kincses Elődnek fontos szerepe volt a diktatúra bukása után az új demokratikus rend kialakításában Marosvásárhelyen. Olyan helyzetekben is kiállt az igazság mellett, amikor ezért súlyos árat kellett fizetnie. Kiállása sokak számára adott példát, különösen a Maros megyei magyarság sorsfordító éveiben” – írták.
„Peres ügyei, nyilvános fellépései és közéleti szerepvállalása nemcsak szakmai munkásságát jellemezték, hanem mélyen áthatotta azokat egy nemzeti elköteleződés. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Maros megyei szervezete nevében főhajtással búcsúzunk tőle. Elismeréssel gondolunk mindarra, amit a romániai magyar közösség jogaiért tett. Őszinte részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak” – zárul a szövetség tájékoztatója.
Kincses Előd jogász, közíró 1941. október 2-án született Marosvásárhelyen. A bukaresti egyetemen szerzett jogi diplomát, szülővárosában jogtanácsos, majd gyakorló ügyvéd lett. 1989-ben ő volt a védője Tőkés Lászlónak a temesvári lelkész kilakoltatási perében, amely végül az 1989-es romániai forradalomhoz vezetett.