„Kevés olyan ember van, aki nemcsak része a közösség történetének, hanem maga is fáradhatatlanul írja azt. Elnök úr, ahogy mindannyian szólítottuk, ilyen ember volt. Az RMDSZ alapítójaként, leghosszabb ideig szolgáló ügyvezető elnökeként, majd a Communitas elnökeként
– áll az RMDSZ közösségi oldalán közzétett bejegyzésben.
Ebben a továbbiakban így fogalmaznak: „Ez a szív sokszor dobbant értünk. Dobbant helyettünk, amikor elfáradtunk. Hitt bennünk, amikor mi már kevésbé hittünk magunkban. Akkor is szolgált, amikor mások már félreálltak volna.
Takács Csaba azok közé tartozott, akik tudták:
Szervezetet épített, embereket kapcsolt össze, vitákat simított el, reményt tartott életben. Sokszor csendben dolgozott, de munkájának hangja messzire hallatszott. Olyan ember volt, aki nem maga elé, hanem maga mellé hívta az embereket.
Az erdélyi magyar közösség ma gyászol. De a gyász mellett hálát is érzünk. Hálát azért az életért, amelyet a közösségnek áldozott. Hálát a kitartásért, a hűségért, a szolgálatért.
Az RMDSZ saját halottjának tekinti Takács Csabát és ezúton is részvétét fejezi ki a gyászoló családnak” – zárul a bejegyzés.
Takács Csaba 1955. március 30-án született, idén töltött be a 71. életévét. Emlékét egy videóban is megidézik az RMDSZ közösségi oldalán:

