Ellenzi a Tanulók Országos Tanácsa a decentralizált középiskolai felvételit
A Tanulók Országos Tanácsa (CNE) "határozottan" ellenzi a középiskolai felvételi decentralizálását - közölte pénteken a diákszervezet.

Agerpres
A CNE arra reagált, hogy a napokban megjelent információk szerint az új közoktatási törvény tervezete valamennyi romániai középiskola számára megadná a lehetőséget külön felvételi megtartására az országos képességfelmérő vizsgák után azokra a szakokra, amelyeken az előző évben túljelentkezés volt.
A diákszervezet úgy véli, hogy a decentralizált felvételi számos probléma forrása lehet, a tanulók közötti megkülönböztetéshez, szegregációhoz és a középiskolai helyek méltánytalan elosztásához vezethet. Szerintük az elképzelés aggályokat vet fel egyrészt a felvételi vizsgák végső struktúrája körüli bizonytalanság, másrészt ennek "közvetett következményei" miatt. Utóbbiak között említették a magánórák lehetséges elterjedését és a plusz stresszt. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a középiskolai oktatás kötelező jellege is megköveteli a világos értékelési kritériumokon alapuló, országosan egységes felvételit.
A szervezet képviselői ellenzik azt a kitételt is, amely lehetővé tenné az iskolák számára, hogy a felvételijegy kiszámításakor a tanintézetek az országos képességfelmérőn szerzett jegyet is figyelembe vegyék, tetszőleges arányban. Szerintük így óriási különbségek lesznek a középiskolák között, és sérül a diákok középiskolai oktatáshoz való kötelező hozzáférésének elve.
A Tanulók Országos Tanácsa "felületesnek" látja a tervezett reformot, amely nélkülözi a lényegi változtatásokat. A nyolcadik osztályt végzett tanulók esetében a pályatanácsadási órák számának növelése kellene hogy legyen a prioritás - szögezték le közleményükben.
A diákszervezet elnöke, Miruna Croitoru hangsúlyozta, az új közoktatási törvény elfogadása előtt egyeztetni kell valamennyi érintettel, és "elengedhetetlenül szükségesnek" véli, hogy ismét bocsássák közvitára a tervezetet.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben