A román nemzeti ünnep alkalmából szervezett eseményt incidensek kísérték, mert a volt elnökjelölt néhány támogatója erőszakkal behatolt a Szentháromság-székesegyházba – írja az Agerpres.
A rendezvény szervezői korábban azt ígérték a hatóságoknak, hogy a hétfői nemzeti ünnepen a székesegyházba csak a volt elnökjelölt lép be néhány személy kíséretében.
Többen a templomban azt skandálták, hogy „Călin Georgescu az elnök!” és „Călin, szeretünk!”
Georgescu előbb a székesegyházban az oltár közvetlen közelében, utána a katedrális udvarán fotózkodott a híveivel, majd elhagyta a helyszínt. A volt elnökjelöltet a templom közelében két népviseletbe öltözött nő fogadta kenyérrel és sóval, és nehezen tudott eljutni a tömegben az Egyesülés emlékművéig. Támogatói közben azt skandálták, hogy „Călin Georgescu az elnök!”, „Összefogva szabaduljunk meg a tolvajoktól!”, „Călin, szeretünk!”, „Együtt harcolunk, megvédjük hazánkat!”.
Georgescu hívei azonnal körbevették, és megpróbálták kitépni a kezéből az üzenetével azonos feliratú plakátot.
A hatóságok által engedélyezett rendezvényen a volt elnökjelölt a nemzeti ünnep jelentőségéről beszélt.
„A román lélek nem eladó. Kötelességünk életben tartani azt a pillanatot, amikor a román nemzet büszkén állt a történelem előtt. A sorsunkat a saját kezünkbe kell vennünk, és egyszer és mindenkorra meg kell értenünk, hogy Jézus Krisztus nélkül semmit sem tehetünk” – fogalmazott a beszédében.







