Bihari Napló
Frissítés | Nem úgy gondolta a miniszterelnök: máris kiigazították nyugdíjkorhatár emelésére tett nyilatkozatát
Frissítés | Nem úgy gondolta a miniszterelnök: máris kiigazították nyugdíjkorhatár emelésére tett nyilatkozatát

Fotó: gov.ro

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A nyugdíjkorhatárt minden alkalmazotti kategóriában meg kell emelni, hogy az 50 és 65 év közötti, a reálgazdaságban foglalkoztatott népesség aránya magasabb legyen, mint jelenleg, jelentette ki Ilie Bolojan hétfőn, viszont nyilatkozatát kedden kiigazították.

A kormány nem fontolgatja jelenleg a standard nyugdíjkorhatár emelését, és nincs is vita alatt ilyen tervezet – jelentette ki kedden Ioana Dogioiu kormányszóvivő.

„A TVR-nek adott interjúban Ilie Bolojan miniszterelnök kizárólag a különnyugdíjjal rendelkező kategóriák nyugdíjkorhatárára utalt, azaz a kivételek eltörlésére a standard nyugdíjazási korhatár tekintetében” – hangsúlyozta Dogioiu.

***

A kormányfőt a TVR Infonak adott hétfő esti interjúban arról kérdezték, hogy a kormány harmadik, előkészítés alatt álló deficitcsökkentő intézkedéscsomagja bevezeti-e majd a nyugdíjazási feltételek módosítását a többi különnyugdíjjal rendelkező szakmai kategória számára is.

„Az a helyzet, hogy több emberre van szükségünk a munka mezején. Ennek érdekében pedig, tetszik, nem tetszik, emelni kell a nyugdíjkorhatárt úgy, hogy az 50 és 65 év közötti, a reálgazdaságban foglalkoztatott népesség aránya magasabb legyen, mint jelenleg, mert nincs ki a helyükbe lépjen” – válaszolta Bolojan.

Kifejtette, hogy ha a nyugdíjkorhatárt nem emelik átfogóan, beleértve a különnyugdíjas kategóriákat is, akkor a nyugdíjrendszer öt-tíz éven belül fenntarthatatlanná válik.

„Gondoljunk csak bele, hogy a mi generációink, amelyek évfolyamonként 400.000–500.000 főt számlálnak, tíz év múlva nyugdíjba vonulnak, és utánuk 200.000 fős generációk következnek. Ha nem emeljük meg általános jelleggel a nyugdíjkorhatárt minden kategóriában, beleértve a különnyugdíjas kategóriákat is, akkor öt-tíz év múlva a nyugdíjrendszer fenntarthatatlanná válik” – idézi a kormányfőt az Agerpres.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben