Frissítés
A bukaresti fogorvosi kamara vezetőtestülete pénteken úgy döntött, hogy fegyelmi kivizsgálást indít a fővárosi fogászati klinikán csütörtök este fogászati beavatkozás közben elhunyt kétéves kislány ügyében.
A kamara közleménye szerint a fegyelmi bizottság a vizsgálódás végeztével közzé fogja tenni annak eredményeit. A vezetőtestület tagjai azt is közölték, továbbra is teljes mértékben támogatni fogják a folyamatban lévő nyomozást.
Frissítés
A bukaresti törvényszéki ügyészség veszi át a nyomozást a fogászaton csütörtök este meghalt 2 éves kislány ügyében. A nyomozást Bukarest harmadik kerületének ügyészsége indította el, pénteken azonban a törvényszéki ügyészség bejelentette, hogy átveszi az ügyet. Közben a bukaresti fogorvosi kamara a Facebook-oldalán megerősítette, hogy az ügyben érintett mindegyik orvos rendelkezik a szakmájuk gyakorlásához szükséges engedéllyel. A fogorvosi kamara azt is közölte, hogy együttműködik a hatóságokkal az eset körülményeinek tisztázása érdekében.
A fővárosi rendőrség tájékoztatása szerint a gyermeknek leállt a szívműködése és a légzése, és nem tudták újraéleszteni.
Az ügyben nyomozás indult gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával – írja az Agerpres.
A fogászati klinika képviselőinek közleménye szerint a kislány egy mélyaltatásos beavatkozás közben halt meg. Mint rámutattak, 'sokkolta' őket a tragikus incidens, és együttműködnek az illetékes hatóságokkal a körülmények tisztázása érdekében. Azt is közölték, hogy 2025. január 25-én a kislány már átesett egy mélyaltatásos kezelésen, amelyet ugyanaz az altatóorvos és fogorvos végzett, és az akkori beavatkozás után nem léptek fel komplikációk, a gyermek teljesen felépült.
A bukaresti orvosi és fogorvosi kamara is közölte, hogy vizsgálja az eset körülményeit.







