Január 9-án a tanrendnek megfelelően újra kinyitnak az iskolák - közölte az Alexandru Rafila egészségügyi tárcavezetővel közös csütörtöki sajtótájékoztatóján az oktatási miniszter. Ligia Deca elmondta, hogy az influenzás esetek nagy száma ellenére a tanügyminisztérium semmilyen formában nem bátorítja a diákok távolmaradását. 'A világjárvány két éve után nagyon fontosnak tartjuk, hogy magas legyen a tanórák látogatottságának aránya. Úgy véljük, hogy a hangsúlyt - amint azt az egészségügyi miniszterrel is megbeszéltük - a megelőzésre kell helyezni' - jelentette ki a miniszter. Deca elmondta, hogy a gyerekeket megfigyeléses módszerrel a családjukban, illetve az iskolák és az óvodák bejáratánál is szűrni kell. "A tanítás kezdetén bármelyik tanár megfigyelheti, hogy vannak-e légúti megbetegedésre utaló konkrét tüneteik a diákoknak. Az egészségügyi igazgatóságok az összes szükséges információval segíteni fogják a tanfelügyelőségeket, az iskolákat abban, hogy ez a szűrés hatékony legyen" - mondta a miniszter. Hangsúlyozta, hogy a szülőknek, tanároknak és az iskolák vezetőinek egyaránt felelősségük van az influenza terjedésének megfékezésében. Deca hozzátette, hogy a tanároknak és a diákoknak javallott a védőmaszk viselése, és fontos a higiéniai szabályok betartása. 'Azt szeretnénk, hogy minden gyermek hozzáférjen az oktatáshoz, és ha légzőszervi megbetegedés tüneteit mutatják, akkor az otthoni elkülönítésük után mielőbb visszatérhessenek az iskolába' - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy pénteken tanácskozni fog a tanfelügyelőkkel az iskolakezdésről.
