Hatósági felügyelet alá helyezte a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Ciprian Ciucu bukaresti főpolgármestert – értesült az Agerpres hivatalos forrásokból. Az elöljárót 60 napra hatósági felügyelet alá helyezték.
A nyomozáshoz közel álló források szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke ellen vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt indult eljárás. Azt gyanítják, hogy Ciucu a főváros hatodik kerületének polgármestereként kenőpénzt fogadott el egy engedély kiadásáért.
A több mint három órán át tartó kihallgatás után, az ügyészség székhelyéről való távozásakor Ciprian Ciucu azt nyilatkozta, ártatlannak vallja magát, és végig akarja vinni főpolgármesteri mandátumát.
– jelentette ki.
Ugyanabban az ügyben két üzletembert – M. N. K. A. és M. M. – megvesztegetéssel, egy harmadikat (S. I.) pedig vesztegetésben való bűnsegédlettel vádolnak. Mindhármukat hatósági felügyelet alá helyezték.
A DNA közleménye szerint M. N. K. A. és M. M. a 2025. november–decemberi választási kampányban reklám- és tanácsadási szolgáltatásokat ajánlott fel Ciucunak, aki akkor még a főváros hatodik kerületének polgármestereként cserében gondoskodott arról, hogy az üzletemberek megkapják a bukaresti ingatlanfejlesztési projektjükhöz szükséges urbanisztikai bizonylatot és építési engedélyt. Az ügyészek szerint a felek között az ügyben érintett harmadik üzletember, S. I. közvetített.
A vádhatóság azt is közölte, hogy a nyomozás egy szerencsejátékokhoz kapcsolódó korrupciós ügyből indult ki, amelyben 2025 augusztusától vizsgálódnak.

