Hétfőn tartják a képviselőház és a szenátus együttes üléseit, amelyeken a Bolojan-kormány rendre felelősséget vállal a deficitcsökkentő intézkedések második csomagjába foglalt öt törvénytervezetért.
A két ház együttes ülései 19 órakor kezdődnek, a képviselők és szenátorok fizikai vagy online jelenlétével.
A két házbizottság szombat reggeli ülésén született döntés szerint a törvényhozók hétfőn 9 óráig nyújthattak be módosító javaslatokat a tervezetekhez. A kormány ezt követően ül össze, hogy eldöntse, mely javaslatokat fogadja el, írja az Agerpres.
A bejelentett program szerint a parlament két házának első együttes ülésén a bírák és ügyészek nyugdíjazásával kapcsolatos tervezetért, a második ülésen az egészségügyi ágazatot érintő jogszabályjavaslatért, a harmadik ülésen az állami vállalatok irányításáról szóló jogszabályt módosító tervezetért, a negyedik ülésen a szabályozó hatóságok működésének hatékonyabbá tételét célzó intézkedéseket tartalmazó tervezetért, az ötödik ülésen pedig az adóügyi intézkedések tervezetéért vállal felelősséget a kormány.
Mind az öt törvénytervezetet péntek esti ülésén hagyta jóvá a kabinet.
Az alkotmány értelmében a kormány felelősséget vállalhat a parlamentben egy programért vagy törvénytervezetért. Ha a képviselők és szenátorok három napon belül nem terjesztenek be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, vagy a beterjesztett indítvány nem szerzi meg a kormány leváltásához szükséges többséget, a felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezet elfogadottnak minősül.







