A járművezetőknek már nem kell személyesen felkeresniük a közlekedésrendészetet ahhoz, hogy tájékozódjanak a nyilvántartott közlekedési szabálysértéseikről, a belügyminisztérium HUB MAI nevű elektronikus ügyintézési felületén ugyanis ingyenesen lekérdezhetik a közlekedési szankcióik történetét. A szolgáltatás a https://hub.mai.gov.ro oldalon érhető el, használatához azonban hitelesített felhasználói fiókra van szükség. Bejelentkezés után a „Șoferi și vehicule” (Járművezetők és járművek) menüpontban az „Istoricul sancțiunilor rutiere” (Közlekedési szankciók története) szolgáltatást kell kiválasztani, majd meg kell adni a lekérdezés indokát, és hozzá kell járulni a személyes adatok kezeléséhez. Az így létrehozott dokumentum megtekinthető és letölthető, a benne szereplő adatokból pedig tájékozódhatunk a korábban kiszabott szankciókról.

Fotó: Képernyőmentés
Aki nem rendelkezik megfelelő online hozzáféréssel, személyesen is kérheti a szankciótörténet kiadását a közlekedésrendészeti szolgálatnál, illetve az illetékes rendőrségi egységnél. Fontos tudni, hogy a dokumentum a rendőrségi nyilvántartásban szereplő szabálysértéseket tartalmazza, ezért a korábbi szankciók feltüntetése önmagában nem jelenti azt, hogy az azokhoz kapcsolódó büntetőpontok még érvényesek.
Hat hónap után törlődnek a büntetőpontok
A román közlekedési jogszabályok értelmében a büntetőpontok a szabálysértés megállapításától számított hat hónap elteltével automatikusan törlődnek.
Ez azt jelenti, hogy ha valaki például január 10-én kapott három büntetőpontot, azok július 10-én megszűnnek, amennyiben nem áll fenn a törvényi kivételek valamelyike.
Ha ugyanaz a járművezető márciusban újabb pontokat kapott, azoknak külön hat hónapos határidejük van, vagyis a pontok nem egyszerre, hanem a szabálysértések időpontjához igazodva törlődnek. A szabályt a 2002/195-ös sürgősségi kormányrendelet 103. cikkének (4) bekezdése tartalmazza.
A hat hónapos határidő alól ugyanakkor létezik kivétel, amely a bírságolási jegyzőkönyv bírósági megtámadásához kapcsolódik. Ha a járművezető olyan büntetőpontok miatt nyújt be panaszt, amelyek hozzájárulnak a jogosítvány felfüggesztését eredményező pontszám eléréséhez, a pontok törlésére vonatkozó határidő számítása a törvényben meghatározott feltételekkel szünetel. Ez a pontösszeget alkotó valamennyi büntetőpontra kiterjedhet, és a bírósági eljárás jogerős lezárásáig tarthat, ha a bíróság elutasítja a panaszt, vagy csak részben ad neki helyt, fenntartva a kiegészítő szankciót.
Ennyi büntetőpont után függesztik fel a jogosítványt
Aki összesen 15 büntetőpontot gyűjt össze, annak 30 napra felfüggesztik a vezetési jogosultságát. Ennél súlyosabb következménnyel kell számolnia annak, aki az előző felfüggesztés lejártát követő 12 hónapon belül ismét eléri a legalább 15 pontos határt, ebben az esetben ugyanis már 60 napig nem vezethet.
A szabályokat a 2002/195-ös sürgősségi kormányrendelet 103. cikkének (1) bekezdése rögzíti, a pontok összegyűjtésénél pedig azokat a szankciókat veszik figyelembe, amelyek a törvény alapján még nem törlődtek.

