Klaus Iohannis államfő szerdán kijelentette, a nők nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy az olyan kulcsfontosságú kérdések, mint az éghajlatváltozás vagy az energetikai átállás napirendre kerüljenek, és hangsúlyozta, hogy a köz- és szakmai életben való részvételüket folyamatosan támogatni kell.
A Nők a fenntarthatóság területén címmel szervezett eseményen az elnök nyomatékosította, hogy a természeti erőforrások végesek, emiatt óvatosan kell kezelni őket, és a fenntartható fejlődést elősegítő tevékenységek nagyon fontosak. Az államelnök megköszönte a nőknek a fenntarthatóságért tett erőfeszítéseiket, amelyek egy tisztább, élhetőbb környezetet biztosítanak és korlátozzák az éghajlatváltozás mértékét.
'A fenntartható fejlődés még gyerekcipőben jár, és számos kihívást hoz, amelyeknek önök meggyőződésem szerint kiválóan eleget fognak tenni. Szükségünk van azonban arra, hogy mind az állami, mind a magánszférában tevékenykedő döntéshozók, nők és férfiak egyaránt megértsék e terület fontosságát, és remélem, hogy a mai rendezvény ösztönzően hat ezen a téren' - fejtette ki Iohannis.
Az államfő elmondta, hogy a környezetromlás, az éghajlatváltozás és a biodiverzitás csökkenése olyan kihívások, amelyek egyre nagyobb figyelmet igényelnek a társadalom részéről, és megjegyezte, hogy a nőket be kell vonni a fenntarthatósági politikákba, a környezeti és éghajlati oktatásba és kutatásba, valamint a zöld gazdaságba. Nemtől függetlenül egyenlő bánásmódot, hasonló anyagi juttatásokat és egyenlő lehetőségeket kell biztosítani a környezetvédelemmel, a zöld gazdasággal vagy az éghajlatváltozás korlátozásával kapcsolatos területen, és ehhez meg kell teremteni a megfelelő keretet - nyomatékosította.
Hozzátette: a fiatalokat is ösztönözni kell, hogy aktív szerepet vállaljanak ezeken a területeken, ennek érdekében megfelelő oktatásban kell részesülniük.
Iohannis: A nők nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy az éghajlatváltozás és az energetikai átállás témája napirenden legyen
