Az államfő kijelentette szerdán, a Bukaresti Kilencek varsói rendkívüli ülését követően, hogy nagyon elégedett a kormánykoalíció létezésével, valamint azzal, hogy Romániában stabilitás uralkodik.
'Nagyon örülök, hogy létezik ez a koalíció, hogy Romániát kormányozzák, hogy Románia stabil, és hogy ennek a kormánynak szilárd többsége van a parlamentben. És hogy sikerült elkerülnünk a recessziót. Eddig sikerült átvészelnünk minden válságot, amely az utunkba került. Nem hiszem, hogy ez csekélység' - mondta Klaus Iohannis.
Hozzátette, természetesnek tartja, hogy egyik-másik politikus úgy próbál népszerűségre szert tenni, hogy vitába száll más politikusokkal. 'Nem hinném, hogy valaha elvárhatjuk, hogy a politikusok szépen, szótlanul üljenek a padjukban. Akkor nem lennének politikusok' - mondta az államfő arra a kérdésre, elégedett-e a kormány működésével.
Úgy vélekedett, a dolgok 'nagyvonalakban' jól működnek az országban, Romániában jelentős a gazdasági növekedés, az energiaválság nem vezetett a lakosság elszegényedéséhez, az infláció csökken, a rászorulók pedig támogatásokban részesülnek.
'Tehát azt mondhatom, hogy igen, a koalíció létezésének fő célja és oka teljesült: Románia stabil és Romániát kormányozzák' - szögezte le Klaus Iohannis.
Iohannis: Nagyon örülök, hogy létezik ez a koalíció, hogy Romániát kormányozzák és hogy Románia stabil
