Bihari Napló
Iohannis nem tartja tanácsosnak a miniszterek kiértékelését a válság idején

Agerpres

Klaus Iohannis államfő úgy nyilatkozott csütörtökön, nem tartja tanácsosnak 'a válság kellős közepén' kiértékelni a miniszterek munkáját, és hogy a kormányfőnek alkotmányos eszközök állnak rendelkezésére olyan esetre, ha egyik vagy másik miniszter nem látja el megfelelően a feladatát.
'Amikor bátorítottam ennek a koalíciónak a megalakítását, az emberek úgy gondolták, hogy hibát követek el. Az eredmény viszont az utóbbi évek legstabilabb, legszilárdabb és legeredményesebb kormánya lett' - mondta az elnök.
Iohannist a miniszterek tevékenységének kiértékeléséről is kérdezték.
'Nem javasolnék kiértékeléseket most, a válság kellős közepén. Ha egyik vagy másik miniszter nem halad a munkájával, az alkotmány bármikor lehetővé teszi a miniszterelnök számára, hogy lecserélje' - érvelt az államfő.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben