Agerpres
Sajtónyilatkozatában államfő rámutatott, "rendkívül aggasztónak" tartja, hogy a jelek szerint Oroszország kísérleteket tesz a demokratikus és alkotmányos rend megdöntésére a szuverén Moldovai Köztársaságban, amely szabad választásokon döntött politikai irányvonaláról.
Az elnök hangsúlyozta, a Moldova európai integrációs pályájának destabilizálására irányuló fenyegetéseket nem szabad figyelmen kívül hagyni, különösen most, amikor biztonsági és gazdasági válság tombol világszerte.
"A lehető legvilágosabban hangsúlyozom, hogy a Moldovai Köztársaságnak nem egyedül kell szembenéznie ezekkel a kihívásokkal. Románia rendületlenül támogatja Moldova szuverenitását és területi integritását a nemzetközileg elismert határain belül" - mondta az államfő. Hozzátette, Moldovának az Európai Unió nagy családjában van a helye, következetesen és bátran kell haladnia előre ezen az úton.
Iohannis: Románia Moldova mellett áll; határozottan elítélek minden külső destabilizációs kísérletet
Klaus Iohannis szerint Románia továbbra is a Moldovai Köztársaság mellett áll, és határozottan elítél minden külső destabilizációs kísérletet - közölte szerdán az elnöki hivatal.
