A hazai villamosenergia-hálózatra csatlakozott termelő-fogyasztók (prosumerek) száma 40.171-re nőtt 2023. január elsejéig - tájékoztatott csütörtökön az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE). A közlemény szerint jelenleg a termelő-fogyasztók összesen 423 megawattóra áramot termelnek Romániában. Számuk a múlt év végén megháromszorozódott az év elejéhez képest.
A közlemény szerint az ANRE olyan szabálymódosításokat és -kiegészítéseket kezdeményezett a megújuló energiaforrásokból származó villamosenergia-termelés ösztönzésére, amelyek jelentős hatást gyakorolnak a piacra. A hatóság emlékeztetett arra, hogy korábban kiadott egy útmutatót a prosumerek számára az áramfogyasztás és -termelés összekapcsolásának folyamatáról. Emellett elkészítették a csatlakozás folyamatábráját az eljárásban előírt valamennyi helyzetre, részletezve a fogyasztó, az áramelosztó vállalat, illetve a napelemrendszer telepítését tervező és kivitelező cég feladatait, valamint az egyes tevékenységek határidejét.
Az ANRE becslései szerint a csatlakozást ösztönző legfrissebb szabálymódosításoknak köszönhetően idén meghaladja majd a 100 ezret a prosumerek száma Romániában. Közleménye szerint az ANRE arra ösztönzi a zöldenergia-termelést támogató programokat működtető intézményeket és a prosumereket is, hogy vegyék igénybe a tárolási kapacitások növelésére szánt támogatásokat az elosztóhálózatok rugalmasságának növeléséért és az országos villamosenergia-rendszer egyensúlyának javításáért.
„Tekintettel a megújuló forrásokból származó villamosenergia-termelés növelésének igényére és a prosumerek által telepített villamosenergia-termelő kapacitások számának alakulására, szorosan nyomon fogjuk követni a prosumerek csatlakozási folyamatát, és gondoskodunk a hatályos előírások és jogszabályok betartásáról. Ugyanakkor felszámoltuk a piachoz való hozzáférés akadályait, többek között a kétoldalú szerződések engedélyezésével és rugalmas piaci eszközök létrehozásával” - írja közleményében az ANRE. Az ANRE képviselői emlékeztetnek arra is, hogy a prosumerek fogyasztásának és termelésének összekapcsolási folyamatával kapcsolatos információs anyagok elérhetők az intézmény hivatalos honlapján.
Január elsejéig 40.171-re nőtt a villamosenergia-hálózatra csatlakozott termelő-fogyasztók száma
