Jichák Hercog szerint romániai állami látogatása a két nép közötti különleges kapcsolat jelképe, amelynek gyökerei a romániai zsidóság több évszázados történelméig nyúlnak vissza – írja az Agerpres.
Az izraeli elnök elmondta, hogy a Cotroceni-palotába érkezése előtt Iași-ban megemlékezett az ottani pogrom áldozatairól.
– fogalmazott Hercog.
Az izraeli államfő szerint antiszemitizmus átka ismét terjed a világban. Hangsúlyozta, hogy közösen kell fellépni a „mérgező gyűlölet” minden formája ellen Európában és a világ többi részén is.
Úgy fogalmazott: Izrael és Románia ma két olyan életerős demokrácia, amelyet közös értékek és hetvenéves diplomáciai múlt köt össze.
Hercog beszélt az országa előtt álló kihívásokról is. Emlékeztetett, hogy a 2023. október 7-i „szörnyű mészárlás” óta Izrael több fronton harcol Iránnal és szövetségeseivel, köztük a Hamásszal, a Hezbollahhal és a húszikkal.
Az izraeli elnök szerint Románia békére törekvő ország, Izrael pedig békében akar élni minden szomszédjával, a terror és az erőszak fenyegetésétől mentesen.
– mondta Jichák Hercog.
Nyilatkozata végén az izraeli elnök állami látogatásra hívta meg Nicușor Dan államfőt Izraelbe.

