Jogerős: a kormány köteles kifizetni a bírák és ügyészek ötmilliárd lejes bérhátralékait
Jogerős: a kormány köteles kifizetni a bírák és ügyészek ötmilliárd lejes bérhátralékait

Illusztráció

Fotó: Gov.ro

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A legfelsőbb bíróság csütörtökön jogerősen megnyerte azt a pert, amelyet maga indított a kormány és a pénzügyminisztérium ellen a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetésével kapcsolatban.

A legfelsőbb bíróság elutasította a kormány és a pénzügyminisztérium fellebbezését, így jogerőre emelkedett a bukaresti ítélőtábla május 5-i határozata – írja az Agerpres.

Ez arra kötelezi a kormányt, hogy – szükség esetén akár költségvetés-kiigazítással – teremtse elő a bírák és ügyészek bírósági döntéssel megítélt bértartozásainak kifizetéséhez szükséges összeget, mintegy 5 milliárd lejt.

Az ítélőtábla döntésében azt is leszögezték, hogy a kormánynak és a pénzügyminisztériumnak

az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 10 napon belül végre kell hajtania a határozatban előírtakat.

A határidőn túl minden nap késésért 1 százalékos késedelmi kamatot, valamint az országos bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő pénzbírságot számolnak fel.

A legfelsőbb bíróság keresete szerint a kormány több mint tíz éve halogatja a bírák javára megítélt bírósági határozatok végrehajtását. Ezzel sérül az érintett bírák tulajdonhoz való joga, a kormány pedig megsérti a hatalmi ágak szétválasztásának elvét és aláássa a bíróságok tekintélyét.

A kormány ezzel szemben azt állította, hogy a bíróság nem dönthet a költségvetési források elosztásáról. A per során ezért azt kérte, hogy az alkotmánybíróság vizsgálja meg: összeegyeztethető-e az alkotmánnyal,

ha egy bíróság a törvényben jóváhagyott költségvetési kereteken felüli kifizetéseket ír elő a kormánynak.

A kormány azt is kérte, hogy az ügyben kezdeményezzenek előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Unió Bíróságánál, és az uniós intézmény döntéséig függesszék fel a pert.

Az alkotmánybírósághoz júliusban benyújtott beadványában Ilie Boloja ügyvivő miniszterelnök azzal érvelt, hogy a legfelsőbb bíróság költségvetési kérdésekben gyakorlatilag átvette a kormány és a parlament szerepét. Arra hivatkozott, hogy az igazságszolgáltatás feladata a hatályos törvények értelmezése és alkalmazása, nem a költségvetési források elosztásának meghatározása.

Az alkotmánybíróság október elején megalapozatlanként elutasította az ügyvivő miniszterelnök beadványát és megállapította, hogy nem állt fenn alkotmányos természetű jogi konfliktus a kormány és a legfelsőbb bíróság között a bírák és ügyészek bérhátralékainak ügyében.

A 2026-os állami költségvetés tervezetének első változatában a kormány a tavalyinál hozzávetőlegesen 50 százalékkal nagyobb összeget, csaknem 5 milliárd lejt különített el az idei évre a legfelsőbb bíróság számára.

A többletforrásokat a bírák és ügyészek számára megítélt bértartozások kifizetésére szánták.

A bérhátralékok az után keletkeztek, hogy a legfelsőbb bíróság és a legfőbb ügyészség 2023-ban – bizonyos bírósági határozatokra hivatkozva – 25 százalékkal megemelte a bírák és az ügyészek fizetését. A béremelést 2018-ig visszamenőleges hatállyal alkalmazták.

A kormány később a kifizetések egy részét elhalasztotta, és a forrásokat a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kezdeményezett, 1,1 milliárd lejes szociális támogatási csomagra csoportosította át.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben