A ROWallet Románia első digitális személyazonossági tárcája lesz, amelyhez hivatalos forrásból származó dokumentumokat lehet majd hozzáadni, így többek között személyazonosító okmányok, jogosítványok és diplomák is kezelhetők lesznek a telefonon. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a rendszer használatát kezdeti személyazonosság-ellenőrzés előzi meg az elektronikus személyazonosító igazolvány segítségével, ezt követően kerülhetnek a digitális tárcába az arra alkalmas hivatalos dokumentumok és igazolások.
A rendszer egyik lényeges újítása, hogy nem minden esetben kell majd egy teljes okmányt vagy az azon szereplő valamennyi személyes adatot átadni.
Ha például valakinek csak azt kell bizonyítania, hogy elmúlt 18 éves, a ROWallet segítségével kizárólag ezt az információt oszthatja meg, anélkül, hogy közölné a teljes születési dátumát vagy megmutatná a személyazonosító okmányát. A felhasználó maga választhatja ki, milyen adatot és kivel oszt meg, az alkalmazás pedig nyilvántartja az adatmegosztásokat is, így később ellenőrizhető lesz, hogy milyen információ került egy adott intézményhez vagy szolgáltatóhoz.
A digitális tárcát nem kizárólag a hatóságokkal való kapcsolattartásra szánják, a tervek szerint magánszolgáltatók is bekapcsolódhatnak a rendszerbe, így a személyazonosság vagy egyes jogosultságok igazolása banki szolgáltatások igénybevételénél, dokumentumok aláírásánál és más ügyintézési helyzetekben is egyszerűbbé válhat.
A személyes adatok a telefonon maradnak
A belügyminisztérium szerint a ROWalletben tárolt személyes adatok helyben, a felhasználó telefonján maradnak, az alkalmazás szolgáltatója nem fér hozzá azokhoz. A tárca használatát PIN-kód, ujjlenyomat vagy arcfelismerés védheti, az abban szereplő dokumentumok érvényességének, valamint az adatokat kérő szereplők személyazonosságának ellenőrzésére pedig külön hitelesítési mechanizmusokat építenek a rendszerbe.
Arra az esetre is készül megoldás, ha a készülék elvész vagy ellopják, ilyenkor a digitális tárca letiltható, az adatok pedig biztonságos személyazonosság-ellenőrzést követően egy másik készüléken állíthatók helyre. A ROWallet használata ugyanakkor nem lesz kötelező, a digitális megoldás a hagyományos ügyintézés és okmányhasználat alternatívájaként jelenik meg, így mindenki maga döntheti el, igénybe veszi-e.
A romániai rendszer az európai digitális személyazonossági tárcák rendszeréhez kapcsolódik, ennek megfelelően úgy készül, hogy más uniós tagállamok rendszereivel is együttműködjön. Ez lehetővé teszi majd, hogy a ROWalletben tárolt digitális személyazonossági adatok és az arra alkalmas igazolások ne csak Romániában legyenek használhatók, hanem az Európai Unió más országaiban nyújtott, a rendszert támogató szolgáltatásoknál is.
Januárban érkezhet a végleges változat
Bár a ROWallet projektet a belügyminisztérium már hivatalosan bejelentette, az alkalmazás jelenleg még nem tölthető le. Az ütemterv szerint az első tesztverzió 2026. október 31-én válhat elérhetővé, december 22-én egy korlátozott bétaidőszak kezdődhet, a ROWallet v1 néven jelölt első végleges változat megjelenését pedig 2027. január 14-re tervezik.

