Az RMDSZ elnöke az MTI-nek azt mondta: egyrészt nem lát érveket arra, miért kellene megszavaznia az RMDSZ-nek egy olyan kormányt, amiben nincs benne, olyanokkal összefogva, akik megbuktatták azt a kormányt, amelyben az RMDSZ benne volt.
Kelemen Hunor szerint egy szakértői kormány csak abban az esetben lehet életképes, ha az azt beiktató parlamenti pártok írásos megállapodást kötnek további támogatásáról, különben a beiktatás másnapjától kezdőden minden párt hátat fordítana a kormánynak, amely így ellenzékbe kerülne.
– magyarázta Kelemen Hunor, arra utalva, hogy Eugen Tomac EP-képviselő, az államfő tiszteletbeli tanácsosa egy olyan pártnak az elnöke, amely már 2020 óta nem jutott be a bukaresti törvényhozásba.
Kelemen Hunor szerint szükség lenne a kormány beiktatását támogató pártok közötti megállapodásra, de amíg nincs ilyen többség, addig az RMDSZ nem tud olyan politikai kalandot vállalni, hogy megszavazza a kormányt, „majd utána lesz valami”. Megjegyezte: sokkal jobb lett volna, hogyha Eugen Tomac egy politikusokból álló kormányt próbál alakítani, még akkor is, hogyha a Nyugat-barát pártok közti feszültségek miatt egy politikai kabinet beiktatásnak esélyei sem lettek volna nagyobbak, a szakértői kormány esélyeinél.
Nicusor Dan román államfő csütörtökön adott kormányalakítási megbízást a határon túli románokkal tartott kapcsolatokért felelős tiszteletbeli tanácsadójának. Eugen Tomacnak június 14-ig kell véglegesítenie kormánya névsorát, illetve programját, és bizalmi szavazást kérnie a parlamenttől az általa javasolt szakértői kormány beiktatásához.
A miniszterelnök-jelölt hétfőn kezdett egyeztetéseket a korábbi bukaresti kormánykoalíciót alkotó Nyugat-barát parlamenti pártokkal, de sem a jobbközép pártok, sem az előző kabinetet megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ígért egyértelmű támogatást a szakértői kormány beiktatásához.

