Klaus Iohannis államfő pénteken meglátogatta Konstancán a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos ismereteket oktató nemzetközi iskolát (RESS), ahol kijelentette, hogy az egész országban létre kellene hozni ilyen központokat, mivel a megújuló energiaforrások területét jelentősen ki kell terjeszteni. A 14 éve alapított RESS keretében felnőttképzési és átképzési tanfolyamokat tartanak a megújuló energiaiparban, különösen a szél- és napenergia-iparban dolgozó technikusok számára.
Az elnöki hivatal közleménye szerint látogatásán az államfő kifejtette, hogy Románia számára nagyon fontosak a megújuló energiaforrások. 'Meg akarjuk védeni a környezetet, küzdeni akarunk az éghajlatváltozás ellen, minél több megújuló energiát akarunk' - jelentette ki, megjegyezve, hogy a kedvező természeti feltételeknek köszönhetően Konstanca térségében jelentősen fellendült a nap- és a szélenergia-termelés.
Iohannis elmondta, hogy a RESS-hez hasonló intézmények számát bővíteni kellene Romániában, mivel az országnak szüksége van zöldenergia-szakértőkre. Emlékeztetett arra, hogy egyre több romániai polgár szeretné átalakítani az energiafogyasztását, sokan napelemeket szerelnek a házukra, és az államnak határozottan ösztönöznie kell ezt az irányt.
Az államfő szerint az EU 2050-es klímasemlegességi célkitűzése szükségszerűen növelte a zöld energiával foglalkozó szakemberek iránti munkaerőpiaci keresletet. 'A kormányprogramban és az országos helyreállítási terven előirányzott új megújulóenergia-termelő kapacitásokba történő beruházások megvalósításához elengedhetetlen a képzett humánerőforrás' - idézte a közlemény Klaus Iohannist.
Klaus Iohannis szerint Romániának minél több zöldenergia-szakértőre van szüksége
