Lakbértámogatást kaphatnak a rendőrök

Agerpres

Elfogadta szerdán a képviselőház a rendőrök jogállásáról szóló törvényt módosító tervezetet, amely előírja, hogy a rendőrök lakbértámogatásban részesülhetnek, ha a bérelt lakásuk azon a településen található, ahol dolgoznak, vagy annak legfeljebb 70 kilométeres körzetében.
A jogszabályjavaslat szerint ha a rendőr az állandó lakhelyétől eltérő településen jutott álláshoz, és sem ő, sem felesége nem rendelkezik saját lakással, lakbértámogatásban részesülhet. Ennek összege a havi bérének legfeljebb az 50 százalékát teheti ki, és nem lehet nagyobb a bérleti szerződésben megszabott bérleti díjnál.
A támogatás a munkavégzés helye szerinti településen vagy az annak 70 kilométeres körzetében bérelt lakásra jár - írja elő a tervezet.
A szenátus korábban már elfogadta a törvénymódosítást, a képviselőház döntő házként szavazott róla. 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben