Ludovic Orban: Az Egyesült Jobboldal Szövetség célja közös jelölteket állítani minél több megyében

Agerpres

Az Egyesült Jobboldal Szövetség azt tervezi, hogy minél több megyében közös jelöltlistát állít a helyhatósági választásokon - jelentette ki Ludovic Orban szombaton.
A Jobboldal Ereje párt elnöke közölte, felkészültek arra az esetre is, ha az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánítja az európai parlamenti választások összevonását a helyhatósági választásokkal, de arra is, ha mindkettőt június 9-én tartják meg.
Kifejtette, az a céljuk, hogy a városi és megyei tanácsosi, illetve a polgármesteri és megyeitanács-elnöki tisztségért is minél több megyében közös listákkal, illetve jelöltekkel induljon az Egyesült Jobboldal Szövetség.
Orban azt mondta, terveik szerint jövő hét végéig bejelentik az Egyesült Jobboldal Szövetség polgármester- és megyeitanács-elnök-jelöltjeit.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben