Bihari Napló
Marcel Ciolacu kezébe kerülhet a hatalom
Minden jel szerint májustól Marcel Ciolacu, a hatalmon lévő hárompárti koalíció legnagyobb formációjának, a szociáldemokratáknak a vezetője lesz az új román miniszterelnök.

BN-összeállítás

Mint arról a bukaresti média beszámolt, Nicolae Ciucă kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke egy hétvégi egyeztetésen megerősítette: nincs akadálya a kormány élén történő váltásnak. „A rotációra a koalíciós megállapodásban előírtaknak megfelelően kerül sor. Erről mindenkit biztosíthatok” – idézte az Agerpres hírügynökség a miniszterelnököt.

A kétharmados parlamenti többséget biztosító – a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) is kiegészülő – koalícióról szóló 2021 novemberi megállapodásban a Szociáldemokrata Párt (PSD) és PNL vállalta: másfél év után a PSD elnöke átveszi a kormányfői stafétát Ciucától. A bukaresti média a nemzeti liberálisok köréből származó értesülések alapján úgy tudja, a PNL-ben arra számítanak, hogy a kormányfőcsere jót tesz majd a párt megítélésének, hiszen a kormányzással járó esetleges népszerűtlen intézkedéseket inkább PSD-hez kötik majd az emberek. A PNL májustól állítólag egyfajta ellenzéki pozícióra helyezkedik a koalíción belül, s támadni fogja az új miniszterelnököt, Marcel Ciolacut – írja a Magyar Nemzet. 

Friss felmérések szerint a PSD továbbra is magabiztosan vezeti a népszerűségi listát. A szociáldemokraták a szavazatok harminchat  százalékát szereznék meg, ha most tartanák a választásokat. A második helyen, jócskán leszakadva, a PNL áll huszonkét százalékos támogatottsággal. Az ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség tizennégy százalékkal a harmadik, az ugyancsak ellenzékben lévő  Mentsétek meg Romániát Szövetség pedig a negyedik a listán, nyolc százaléknyi népszerűséggel. Az RMDSZ-t öt százalékon mérték. A felmérésből az is kiderül, hogy a többség leginkább a hadseregben bízik (67 százalék). A bizalmi index második helyén a tűzoltóság áll 63 százalékkal, holtversenyben az ortodox egyházzal. Arra a kérdésre, hogy jó vagy rossz irányba tartanak-e a dolgok Romániában, a megkérdezettek hetvenöt százaléka a rossz irányt jelölte meg – zárja a Magyar Nemzet.
 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben