Bihari Napló
Menesztették a román vízügyi igazgatóság vezetőjét
Menesztették a román vízügyi igazgatóság vezetőjét

Fotó: gov.ro

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.

A tárcavezető egy Facebook-bejegyzésben azzal indokolta Sorin Lucaci leváltását, hogy Románia több mint 300 millió eurót veszített a kritikus árvízvédelmi infrastruktúra fejlesztésére szánt uniós helyreállítási forrásokból – írja az Agerpres.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy egy kilométer árvízvédelmi töltés sem épült a több mint 400 kilométerből, amit építeni lehetett volna, és a 13 tervezett gát közül csak egy kapott finanszírozást, mert az Európai Bizottság nem hagyta jóvá a támogatásokat.

Buzoianu közölte, hogy a következő hónapokban az ANAR-nak egy átmeneti időszakra ügyvivő igazgatója lesz, akinek az átláthatóság biztosítása és az átszervezés lesz a feladata.

Utóbb – szombati sajtótájékoztatóján – a környezetvédelmi miniszter bejelentette, hogy Florin Ghițát, az Argeș-vidéki vízügyi igazgatóság volt vezető beosztású munkatársát nevezi ki ügyvezető igazgatónak. Elmondta, hogy a szakember számos cikket közölt szakfolyóiratokban, és létre fog hozni egy csoportot, amelynek feladata az intézmény átláthatóbbá tétele és átszervezése.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben