Bihari Napló
Nukleáris energiaprojektekről és gabonaszállításról tárgyaltak

Agerpres

Nicolae Ciucă miniszterelnök szombaton fogadta az Amerikai Egyesült Államok szenátusának Robert Portman vezette küldöttségét, a találkozó során az atomenergetikai beruházások amerikai támogatásáról és a Románia által az ukrán gabona exportálásának megkönnyítésére felajánlott segítségről tárgyaltak.

A kormány közleménye szerint Románia és a régió biztonsági helyzete is napirenden volt az orosz-ukrán háború okozta körülmények miatt. "A román miniszterelnök ismertette az ukrán exporttal kapcsolatos problémákat, illetve Románia erőfeszítéseit a veszélyeztetett országok, különösen a közel-keleti és észak-afrikai országok élelmezésbiztonságának támogatására, valamint az ukrán gazdaság életképességének fenntartására" - olvasható a közleményben.

Ciucă elmondta, Románia felajánlotta a konstancai és a galaci kikötőt, illetve vasúthálózatát és országúthálózatát is erre a célra. Robert Portman szenátor megköszönte Románia erőfeszítéseit, és hangsúlyozta, az általa képviselt Ohio államban jelentős román és ukrán közösségek élnek.

Emiatt az amerikai szenátor szívügye, hogy segítse hazánkat az atomenergia-projektek finanszírozásában, de a gabonaszállítás és a mezőgazdasági beruházások területén is. Robert Portman emellett támogatja az amerikai katonai jelenlétet a NATO keleti szárnyán, és véleménye szerint a Fekete-tenger térsége stratégiai fontossággal bír a szövetségesek biztonsága szempontjából.

A szenátor kifejtette továbbá, hogy az USA nagyra értékeli Románia energiafüggetlenséggel kapcsolatos döntéseit. Nicolae Ciucă hangsúlyozta, hogy ahhoz, hogy Ukrajna győzelmet arasson az orosz katonai agresszió által kiváltott háborúban, "elengedhetetlen a Nyugat egysége', különösen arra vonatkozóan, hogy 'támogatást nyújt mindazon államoknak, amelyek még mindig függnek" az orosz energiahordozóktól. Mindkét fél egyetértett abban, hogy a keleti szárny komoly katonai megerősítése, valamint a jelentős amerikai és szövetséges jelenlét biztosítása elengedhetetlen a megfelelő védelmi pozíció és az elrettentés fenntartásához a térségben - szögezi még le a kormány.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben