Agerpres
A sajtónak a parlamentben nyilatkozó ellenzéki politikus elmondta, számára egyértelmű, hogy a kormány nem akarja megszervezni az időközi választásokat ezeken a településeken. Orban kijelentette: 'elérkezett az a pont', amikor többé már nem fogadható el a kormány 'demokráciaellenes hozzáállása', 'az alkotmány, az ország törvényei és az állampolgárok alapvető jogainak semmibe vétele'. Közlése szerint ezért kedden levélben fogja figyelmeztetni a minisztereket arra, hogy emiatt olyan bűncselekményekkel vádolhatók, amelyek a mandátumuk lejártával nem évülnek el. A volt kormányfő hozzátette: ha a kormány tíz napon belül nem fogadja el az időközi választások kiírásáról szóló határozatot, feljelenti a legfőbb ügyészségen a Ciucă-kabinet tagjait hivatali visszaélés és a választójog gyakorlásának megakadályozása miatt.
Orban: Felszólítom a kormányt, hogy írjon ki időközi helyhatósági választásokat 57 településen
A Jobboldal Ereje elnöke, Ludovic Orban hétfőn kijelentette, a miniszterek két bűncselekményt követnek el azzal, hogy a kormány megtagadta az időközi helyhatósági választások kiírását azon az 57 településen, ahol a polgármesteri tisztség betöltetlen: hivatali visszaélést és a választójog gyakorlásának megakadályozását.
